Sok figyelemre, dicséretre és megértésre van szükség.
Az idősek kérdése ugyanolyan komoly, mint a klímaválság. A fiatalok nem mobiltelefonnal a kezükben születnek, a szülő adja azt a kezükbe. Az azonnali pozitív visszajelzés fontos, sok dicsérettel kell motiválni a fiatalokat.
Akkor nyerjük meg a jövőt, ha megnyerjük a fiataljainkat. Csak együttműködéssel, nyitottsággal és szeretettel lehet – mondta Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos a Nemzedéki erőforrásaink határon innen és túl című konferencián, a Tusványos fesztiválon.

„Nálunk négy generáció él együtt. A mi generációnknak híd szerepet kell betöltenie. Ismerjük a múltat, és a jövő generációja az, aki felé kinyújtjuk a kezünket” – hangsúlyozta a miniszteri biztos.
Ma már béta generációsokról is beszélünk, és nagyon fontos, hogy az ezekkel kapcsolatosan felmerülő kérdésekről is essen szó.
„Arra próbáljuk a körülöttünk lévőket rávenni, hogy kétszáz évben gondolkodjunk” – mondta János Ferdinánd, az Erdélyi Nagycsaládos Vállalkozók Egyesületének elnöke.
Arra a kérdésre, hogy hogyan tanulhatnak egymástól a generációk, Kardosné Gyurkó Katalin egy vicces történettel válaszolt:
„Van egy óriási digitális szakadék a generációk között. A fiatal generációban benne van a humor. Előfordult, hogy feltettem valamit főni, és elfelejtettem. Bizony, odaégettem, telefüstölte a házat, és elpityeredtem. A fiam erre azt mondta: »Anya, most elmondhatjuk, hogy olyan konyhánk van, hogy nem látunk el egyik végéből a másikba.«” – mesélte.

„A klubban a 78 éves hiába magyaráz a 37 évesnek. Általában az idősebbek engednek a fiatalabbaknak” – mondta Biró Hanna Barbara, a Rotary Club Csíkszereda korábbi elnöke. A gyermekeivel való kommunikációban is néha nehézségekbe ütközik:
„Írásban írok egy hat soros szép üzenetet, amire az a válasz, hogy ahha… puszi… vagy lol.” – mondta Biró.
De nemcsak a fiatalabb generációval kapcsolatban van teendőnk, az idősebb generációval is komoly dolgunk van.
„A társadalomnak meg kell érnie. Jelen pillanatban az idősek helyzete is válságban van. Az idős nemzedék gondozása is komoly feladat” – mondta János Ferdinánd.
„Az állami idősek otthonának helyzete siralmas. Hónapok telnek el, hogy nem kapnak pénzt sem ételre, sem tisztítószerekre. Az idősügy olyan nagy téma lett, mint a klímaválság vagy a hulladék kérdése” – hangsúlyozta Biró.

„Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekeink gondoskodást lássanak, azt nekünk kell megmutatnunk nekik” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin. A miniszteri biztos szerint egyre többet beszélünk a generációs különbségekről, ami alapvetően nagyon jó, de fontos, hogy ne éket verjünk egymás közé, hanem tudjunk együttműködni. Az idősebbek felelőssége nagyon nagy, hiszen a közhiedelemmel ellentétben a fiatalok nem mobiltelefonnal a kezükben születnek, hanem a szülő adja azt a kezükbe. Kiemelte továbbá, hogy az azonnali pozitív visszajelzés fontos, sok dicsérettel kell motiválni a fiatalokat. Ezt személyes tapasztalatai, a saját családjában is megerősítették.
A generációs különbségekkel kapcsolatos jó gyakorlatokról úgy fogalmazott: Magyarországon vannak nagyvállalatok, amelyek külön energiát fektetnek a generációk összehozására, hiszen a munkavállalók között is vannak különbségek.

„A fiatalabbak ki akarnak lépni a komfortzónájukból a munkában is” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, majd kiemelte az Érdi Szakképzési Centrum képzéseit is, ahol régi szakmákat örökítenek tovább a következő generáció számára.
Zárszóként Biró Hanna Barbara csak két dolgot hangsúlyozott: nyitottságot és elfogadást.
Kardosné Gyurkó Katalin pedig így fogalmazott:
„Akkor nyerjük meg a jövőt, ha megnyerjük a fiataljainkat. Csak együttműködéssel, nyitottsággal és szeretettel lehet.”