A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Abda Község Önkormányzata több mint 56 millió forint összegű támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális – és eszköz fejlesztése” című felhívásnak köszönhetően. Nemzetgazdasági szempontból fontos cél, hogy a magyar emberek elsősorban a hazai előállítású termékeket válasszák – hangsúlyozta a miniszter. Különösen így van ez az élelmiszerek esetében, melyek előállítása munkát ad az élelmiszerláncban dolgozók számára – tette hozzá.

Nagy István felidézte, a kormány több mint egy évtizeddel ezelőtt bevezette a termelői piac fogalmát és támogatta az ilyen létesítmények kialakítását, azzal a céllal, hogy élénkítse a helyi gazdaságok működését. Mára csaknem megháromszorozódott a termelői piacok száma 2012 őszéhez képest több, mint 320 termelői piac működik az országban.  Ezeknek a kereskedelmi tereknek köszönhetően a vidéki térségekben élők biztonságos, jó minőségű élelmiszerhez jutnak, a helyi termelők számára pedig könnyebbé válik az értékesítés.

A piacok számának emelkedésével egyenes arányban nőtt a regisztrált kistermelők száma is: míg 2010-ben megközelítőleg 5000, 2022-ben már 22 470 kistermelő szerepel a nyilvántartásban.