Portálunk 2021. június 5-én, a Környezetvédelem világnapja alkalmából meghirdette a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi díjat, melyet ma ünnepélyes keretek között adtunk át a Magyar Tudományos Akadémián. Szakmai zsűrink 18 szervezetet és magánszemélyt jutalmazott a több száz jelölt közül.

Fotó: Bocskay Zsolt

A díjakat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, és Gór Csaba önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, második kerületi Klebesberg kastély vagyonőre adták át kérésünkre.

A díjátadó gála fényét emelte Schmitt Pál volt Köztársasági Elnök, Szalay-Bobrovniczky Vince, Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért helyettes államtitkára, Csáky Pál korábbi Európai Parlamenti képviselő is.

Szalay-Bobrovniczky Vince, Schmitt Pál, Csáky Pál, Fotó: Bocskay Zsolt

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi köszöntőjében kiemelte: az emberiség olyan folyamatokat indított el, amelyek veszélyeztetik a bolygó törékeny egyensúlyának fennmaradását, ezért mindent meg kell tenni ezeknek a folyamatoknak a megállítása, illetve visszafordítása érdekében.

Potápi Árpád, Fotó: Bocskay Zsolt

Felhívta a figyelmet arra, hogy sokszor nem ott keletkezik a környezetvédelmi probléma, ahol a káros anyagok kibocsátása történik. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben többször megtapasztaltuk ezt a Kárpát-medence közepén, ezért is nevezte különösen fontosnak a Kárpát-medencei együttműködést.

Az államtitkár nem győzte hangsúlyozni, hogy az egységes Kárpát-medence részei vagyunk akár oktatás, a kultúrát, a történelmet vagy a környezetvédelmet tekintve is.

“Az elmúlt 12 évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy a nemzet egységét létrehozzuk, ennek szimbolikus indítása volt a kettős állampolgárság elfogadása 2010-ben” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a magyar állampolgárságot már mintegy 1,2 millióan igényelték. Potápi Árpád János úgy értékelte: büszkék lehetünk azokra a közös eredményekre, amelyeket az egységes magyar nemzet az elmúlt években elért.

“Bízunk benne, hogy a közös munka, a nemzetpolitika, a nemzeti összetartozás érzése a következőkben is érvényesülni, erősödni fog” – fogalmazott az államtitkár. Gór Csaba önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje kiemelte: a 20-21. században nem lehet polgári értékekről, polgári művelődésről beszélni, ha figyelmen kívül hagyjuk a környezetvédelmet, a környezettudatosságot.

Hosszú évtizedek felelőtlensége, halogató szemlélete vezetett oda, hogy már az utolsó órában vagyunk, amikor még tehetünk valamit a bolygó megmentéséért, és erre minden eszközzel fel is kell hívni a figyelmet – fogalmazott.

Gór Csaba elmondta: önkormányzati képviselőként és választókerületi elnökként az egyik legfontosabb feladatának a környezetvédelem és a zöld innováció elősegítését tartja. Ennek érdekében önálló koncepciót dolgoztak ki Buda Zöld Jövője elnevezéssel.

Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Kiemelte, a budai természeti adottságok egyedülállóak egy világvárosi környezetben. Ezeknek az értékeknek megőrzése, fejlesztése és klímaellenállóvá tétele a legfontosabb cél. Továbbá szeretnének példát mutatni az egész országnak. Számos zöld innovációra lesz szükség a budai részen, meg kell erősíteni a helyi vállalkozókat, hogy őket is érdekeltté tegyék mindenben, ami a zöld és az innovatív zöld területhez kötődik.

A környezetvédelmi díjat először adtuk át. Az elismerést a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi portál szakmai közössége ítélte oda azoknak a szervezeteknek, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik a legtöbbet tették a természet és a környezet értékeinek megőrzéséért.

Az ajánlás nyílt, a portál olvasói bárkit javasolhattak Magyarország és a Kárpát-medence területéről. A díjat magyarok, külhoni magyarok vagy Magyarországon tevékenykedő külföldiek is megkaphatták.

Díjazottak:

Máthé Zsombor, „Ifjú ornitológus”

Máthé Zsombor, Potápi Árpád Fotó: Bocskay Zsolt

Pászthy Dávid, „Természetfotós”

Pászthy Dávid, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Nagy Réka, „Újságíró”

Nagy Réka, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Szabadi Edit, Balatonarácsi Református Egyházközség Óvoda,, „Intézmény, Óvoda”

Szabadi Edit, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Újlengyeli Általános Iskola, Berecz Katalin, „Intézmény, Iskola”

Potápi Árpád, Berecz Katalin, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Pécsi Tudomány Egyetem, Kultúra Tudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar, Prof. Dr. Nemeskéri Zsolt, „ Intézmény, Egyetem”

Prfof. Dr. Nemeskéri Zsolt, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Jane Goodall Intézet, Civil szervezet, Gáspár Zita, „Civil szervezet”

Gáspár Zita, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Hajas Péter, „Környezetgazdálkodás”

Bakó Kertészeti Kft,  Geofish Kft, Bakó Dániel, „Megújuló energia”

Bakó Dániel, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Závody-Fodor Zsófia, CoreComm Si Kft. , „Megújuló energia, innováció”

Závody-Fodor Zósfia, Potápi Árpád, Fotó: Bocskay Zsolt

Potoczky László, Greentech Energy Kft. „Energetika”

Potoczky László, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Tamási Kinga, Borsodi Eszter, „Öko-innováció, újrahasznosítás”

Borsodi Eszter, tamási Kinga, Potápi Árpád, Fotó: Bocskay Zsolt

MZ/X-Robotix Kft., Orbán Szabolcs, tulajdonos, „E-mobilitás, robotika”

Orbán Szabolcs,Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Clean city Kft. Farkas Mária, „Hulladékgazdálkodás”, Komárom

Farkas Mária, Potápi Árpád, Fotó: Bocskay Zsolt

Forró Imre, Akuflat pad, Öko-innováció-zajvédelem”, Gúta

Forró Imre, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Moraru Norbert-Petricã ,”Természetvédő”, Székelyudvarhely

Moráru Norbert, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Demény Elemér, „Környezetvédő, hagyományőrző”, Kalonda

Demény Elemér, Potápi Árpád, Gór Csaba, Fotó: Bocskay Zsolt

Francz Béla, „Környezetvédő”, Körösmező

Molnár Attila Dávid, Silimon Emese, Potápi Árpád, Fotó: Bocskay Zsolt

Francz Béla jelenleg Ukrajnában tisztítja társaival a Tiszát üzeni: Nem menekül. Tisztítja a Tiszát.