A magyar parlament gyönyörű épületét és a Szent Koronát is megcsodálhatták azok a gyermekotthonban élő fiatalok, akik az OTP Bank jóvoltából kirándulhattak Budapestre. Idegenvezetőjük Tuzson Bence országgyűlési képviselő volt az ország házában.

 

A gyermekek kísérője, Szárnyasiné Klára gyermekfelügyelő szerint ez óriási ajándék a somogyjádi lakóotthon gyermekeinek. A szakember, aki 17 éve dolgozik a gyermekvédelemben, elmondta: a fiatalok maguk kérték, hogy a parlament munkájáról minél többet megtudhassanak, és láthassák belülről is az épületet.

Tuzson Bence vezetésével a gyermekek megismerkedhettek a Tisztelt Ház történetével és a képviselők feladataival. Ezt megelőzően már reggel izgalmasan alakult a programjuk. A délelőttöt a Csodák Palotájában töltötték, majd kérésükre egy korlátlan fogyasztást biztosító étteremben ebédelhettek.

Bognár–Góbi Zsófia, az OTP Bank munkatársa elmondta: már év közben könyveket gyűjtenek a gyerekeknek, és minden évben más-más meglepetéssel kedveskednek nekik. Ez a túra is felejthetetlen élmény valamennyiüknek.