Ismét az örömzene hangjai szövik keresztbe-kasul Veszprém utcáit, tereit, udvarait: július 20-án indul a várostól már elválaszthatatlan OTP Bank Utcazene Fesztivál hazai és külföldi zenészek tucatjaival a különböző színpadokon.

Július 20. és 23. között ismét színes zenei kavalkád várható Veszprém utcáin, hiszen több színpad és még több járdaszegély, padka ad otthont az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál előadóinak. A belváros ezekben a napokban igazi fesztiválhelyszínné alakul, kora délutántól egészen késő estig hallgathatjuk a legkülönfélébb zenei stílusokat és izgalmas produkciókat.

A négy napon át több mint tíz helyszínen majd’ kétszáz koncert szórakoztatja a nagyérdeműt, de az önfeledt koncertélmények húsz kiválasztott zenész és előadó számára komoly megmérettetéssé is válnak, hisz a négy nap alatt dől el, ki vagy kik nyerik az egy millió forint összértékű fődíjat, amit a szakma és a közönség külön-külön ítél oda a versengő fellépőknek.

A közönségnek tehát idén ismét fontos szerepe van, hisz az OTP Bank által felajánlott díj felét, 500 000 forintot az ő tetszésnyilvánításuk alapján ítélik oda a legnépszerűbb előadónak. Az OTP Bank Facebook oldalán kiírt közönségszavazásban a legtöbb szavazatot elnyerő produkció részesül a közönségdíjban. Érdemes voksolni, mert naponta, az első 200 érvényes szavazatot leadó az Óváros téren felállított Óriáskerékre szóló belépőt nyer. A fesztivál közönsége mellett szakmai zsűri is értékeli az előadókat, és szintén 500.000 forint összegű díjjal jutalmazza az általa kiválasztott utcazenészt vagy csapatot.