“A csoport tagjaival összenéztünk és szinte egyszerre mondtuk: AZONNAL! – és azzal a mozdulattal nekiestünk a szemét begyűjtésének. Órákon át szedtük a hulladékot a víz felszínéről. Ládákba gyűjtöttük, majd biztonságos helyre a partra vittük, ahol a helyi búvárbázis kollégái elszállították, hogy az ne juthasson vissza a tengerbe a következő hullámmal.”
… aztán, mert megérdemeltük, merültünk. Büszkeséggel tölt el, hogy tanítványaim bármerre is járnak a világban, példát mutatnak. – meséli Takár Yvette CMAS és UEF búvároktató, búvármodell.
Egy búvár számára minden nap Föld napja és minden napot a Víz világnapjának érzi, amikor lemerül. Ezért is óvjuk, védjük azt.
Amikor merülni kezdtem 1994-ben, még nagyon kezdetlegesnek lehetett mondani ezt a sportot Magyarországon. Nem volt ilyen egyszerű külföldre járni, mint manapság. Évekig csak dokumentumfilmeket láthattam a Vörös-tengerről. Búvároktatóként jutottam el először Egyiptomba, ekkor fogtam fel milyen szerencsés vagyok.
Szüleim hatására kezdtem tisztelni a Földet. Víz alatt és víz felett gyerekkoromtól elsődlegessé vált a bolygónk szeretete, a természet, környezetünk óvása. Ezt a hozzáállást adom át tanítványaimnak. Boldogsággal tölt el, mikor egy-egy búvártúrájukról hazatérve élménybeszámolót tartanak arról milyen szemetet hoztak fel a vízből. Ez a felemelő érzés az, amiért örömmel dolgozom. Általuk magam is velük vagyok minden útjuk során, minden egyes merülésben. Biztos vagyok benne, hogy ma már nemcsak a tanítványaim, a barátaim, de a gyerekeim életük alapköveként tekintenek a környezetük védelmére.
Nekem és a búvártársaimnak ezért küldetésünk a bolygónk megmentése
Minden búvár célja is egyben a Föld megóvása. Az életünk része. Ha ebből csak egy picit is sikerül átadnunk mások számára, már megérte. Számtalan előadást hallgattam a búvártanfolyamokon a környezetszennyezéséről, az állat és növényvilág védelméről. Egy búvár ugyan nem biológusnak készül, de ahhoz, hogy merülés közben élvezni tudjuk milyen csodákat fedezhetünk fel, az alapokkal azért hasznos tisztában lenni. Döbbenetes, hogy alig 25 év alatt hogyan tud megváltozni a víz alatti világ képe. Szétzúzott korallkertek, eltűnő halak és növények, a nagytestű halak visszahúzódtak a mélyebb vizekbe vagy lehalászták őket. Az értelmetlen, barbár gyilkolás, az illegálisan lerakott varsák vagy a cápák uszonyainak csonkítása után élve visszadobva ahhoz vezet, hogy pár év múlva teljesen eltűnhetnek ezek a csodálatos élőlények a világunkból. Félő, hogy ezt egy napon már nem tudjuk visszafordítani. Nekem és a búvártársaimnak ezért küldetésünk a bolygónk megmentése. A vízi növény és állatvilág karbantartása, mert szeretnénk még nagyon sokáig merülni és azt a csodálatos világot újra és újra felfedezni. Persze olykor Fortuna is beleszól kivel / mivel találkozhatunk a mélyben.
Előfordulhat, hogy nem szeretjük, amit látunk. Évek óta nem használok hagyományos szívószálat, mert egy merülésem alkalmával találkoztunk egy teknőssel, akinek egy műanyag szívószál lógott ki az orrából. A szívószál olyan mélyre ágyazódott már a teknős orrába, hogy csak fogóval sikerült kiműtenünk, ami aztán szörnyen vérzett. A látvány borzasztó volt, mégis a tudat, hogy ez ellen nemhogy tennünk kell, de sajnos mi okoztuk, az volt sokkoló. Ez a teknős így megmenekült, de sajnos nem minden társa ilyen szerencsés. Kérek mindenkit, ha vízbe megy és lát egy teknőst, ne akarja megérinteni! Ne akarja húzatni vele magát, mert a teknős szíve a páncél alatt, pont középen helyezkedik el, így az leszakadhat az erőlködéstől. Vigyázzunk rá! Nem tudhatjuk azt sem, hogy az a kedves élőlény mikor járt a felszínen levegőért és “pusztán játékiból” gond nélkül megfulladhat.
Több, mint 25 éve merülök édes vizekben, volt szerencsém minden tenger egy, vagy több részét alulról is megismerni. Merültem óceánokban, így volt rálátásom más országok lakóinak hozzáállását saját életterükhöz. Gyakran elgondolkodom azon, hogy én, mint turista, aki csak pár napot töltök ott, mondhatom –e nekik, hogy mit csináljanak, hogyan védjék és óvják a környezetüket. Vagy elég csak jó példával előljárnom, és amikor jövök ki a vízből, kihozok egy vizes palackot. A baj az, hogy gyakran a szemetet nem a helyi lakosok dobják a vízbe, ezért csak a tanítványaimnak tudom azt mondani: Ne szemeteljenek! Ha ott vannak a vízben és szemétre bukkannak, hozzák ki!
Így esett meg az az eset, hogy a múlt héten egy Vörös-tengeri utunk során egy ismeretlen öbölre akadtunk. A víz felszíne tele volt hordalékkal, műanyagflakonokkal, kupakokkal, üres üvegekkel … A csoport tagjaival összenéztünk és szinte egyszerre mondtuk: AZONNAL! – és azzal a mozdulattal nekiestünk a szemét begyűjtésének. Órákon át szedtük a hulladékot a víz felszínéről. Ládákba gyűjtöttük, majd biztonságos helyre a partra vittük, ahol a helyi búvárbázis kollégái elszállították, hogy az ne juthasson vissza a tengerbe a következő hullámmal.
A Fülöp-szigetek 9.864 km távolságra található hazánktól. Más földrész, más kultúra, teljesen más életvitel. Az embereknek a többsége halászatból él. Tonna szám nyerik ki a kis és nagy halakat naponta. Sajnos olyan állatokat is, mint például a cetcápa. A cetcápa egy porcos hal. A ma élő legnagyobb méretű cápafaj. Lassan, nyugodtan mozog, táplálékul apró állatokat planktonokat szűr ki a vízből. Mérete átlagosan mintegy 9 méter hosszú, 9 tonna tömegű. Sokáig gyilkolták őket, míg majdnem végleg eltűntek ezek a gyönyörű halak. A búvárok hatására a helyiek rájöttek, hogy nem kell megölniük ezeket a cápákat. Sőt, sokkal jobban járnak, ha a búvárokat viszik a cápák kedvenc helyeire és azóta ezek az állatok együtt úsznak a búvárokkal. Reméljük még nagyon sokáig!
