Budapest legrégebbi borfesztiválja több mint harmincéves múltra tekint vissza. A szőlő és bor városában, Budafok-Tétényben igazi pincék fogadják a látogatókat szeptember három napon át, szeptember 6 és 8 között.

Dél-Buda legnagyobb rendezvénye a dinamikus fejlődést követően a lokalitáson túlmutató jelentőségre tett szert, magas – 50 ezer főt meghaladó – látogatói létszámmal. A közismerten kiváló hangulatú rendezvénysorozat fontos kulturális és turisztikai rangot vívott ki magának, emellett kiemelkedő a borászszakmai megítélése, népszerű úgy a szakmai és művészeti közreműködők, mint a közönség körében.

„Démokritosz szerint az élet ünnepnapok nélkül, hosszú út vendégfogadó nélkül. Nekünk van mit ünnepelnünk, és van kiket. Budapest Bornegyede vagyunk, hagyományunk kötelezettségeként kiemelten támogatjuk a borkultúrát és borászainkat. Idén 34. alkalommal találkozunk velük és számos elismert vendégborászat értékes, minőségi italkínálatával, s persze számtalan szórakoztató programmal is készülünk” – foglalja össze Karsay Ferenc, Budafok- Tétény Budapest XXII. kerületének polgármestere.

Úgy fogalmaz, helyi művészek és a hazai kulturális élet kiválóságai, nemzetiségi műsorok és gyermekzenekarok együtt nyújtanak családbarát programot mindazoknak, akik velük töltik ezt a szeptember eleji hétvégét.

A rendezvény helyszínei:

Oroszlános Udvar: egy körbezárt udvar a „romkocsmák” hangulatát idéző kialakítással, nagyszínpaddal, vegyes, könnyűzenei programkínálattal.

Piactér: közösségi helyszín nagyszínpaddal, napközben és az esti órákban popzenei előadókkal.

Városház tér: a kerthelyiségek hangulatát idéző terület kisszínpaddal, amely szeptember 7-én kisebb formációk, akusztikus, mainstream koncerteknek ad otthont.

Ezen a három helyszínen készülnek a szervezők kiváló színpadi műsorokkal, ami évről évre tartja a színvonalát. A Piactér mellett helyezkedik el a rendezvény Szieszta pontja, ami kellemes ejtőzés a városi nyüzsgésben, a könnyed borok és beszélgetések helyszíne, baráti társaságok találkozási pontja a Szent István tér és a Piactér között félúton. Idén új borászatokkal, vendéglátóhelyekkel és zenés programokkal bővül a Szieszta pont.

A szervezők a családosokra is kiemelt figyelmet fordítanak minden évben, népszerű gyermekprogramokkal, előadásokkal és koncertekkel várják a gyerekeket. A Gyerekligetben biztosan minden korosztály megtalálja leginkább kedvére való elfoglaltságot.

A közkedvelt Vásársor idén is a Játék utca teljes hosszában vár mindenkit kézművestermékekkel, játék-, dísz- és ajándéktárgyakkal, ínyencségekkel és számos más különlegességgel. Érdemes kilátogatni, hiszen biztosan találni mindenki kedvére való vásárfiát.

GYERMEKLIGET
Budapest XXII., Szent István tér – játszótér
Szeptember 7. 10.00–18.00 | Szeptember 8. 10.00–18.00
Vitéz László Bábjáték-automata – egész nap, kisebb szünetekkel
Kézműves-foglalkozások: nemezelés, kavicsfestés, hűtőmágnes-készítés, gyöngyfűzés
Térjátékok Ládavasút

SZEPTEMBER 7., szombat:

12.00–18.00 Zsonglőrbemutató és cirkuszi játszóház
10.00–18.00 Tűzoltóplacc: játékos tűzoltógyakorlat, füstpróba minden órában, tűzvédelmi ismeretek, ismerkedés a tűzoltóautóval
10.00–18.00 Fonott kosaras körhinta
15.00 Zumbabemutató a Bakos Fitnesszel
16.00 A nagy Berger Szimat Szolgálat nyomozás – Nyulász Péter íróval

SZEPTEMBER 8., vasárnap:

10.00–18.00 Kacskaringó tér: ügyességi és népi fajátékok
10.00–18.00 Tűzoltóplacc: játékos tűzoltógyakorlat, füstpróba minden órában, tűzvédelmi ismeretek, ismerkedés a tűzoltóautóval
10.00–18.00 Fonott kosaras körhinta
15.00 Zumbabemutató a Bakos Fitnesszel
16.00 Picuri Muri duó gyerekkoncertje – Csobbanás című lemez bemutatója

TROPICARIUM, CAMPONA
Budapest XXII., Nagytétényi út 37.

A Tropicariummal közösen vár benneteket a Campona élménysátor, ahol szerencsekerékkel, arcfestéssel, kifestőkkel és egzotikusállat-preparátumokkal készülnek minden látogatónak. Nyerjetek családi belépőket a Campona élményhelyszíneire, és találkozzatok a Campona kabalafigurájával, Campival is.

A fesztivál 3 színpadának programjai:

OROSZLÁNOS UDVAR – Campona Színpad
Budapest XXII., Leányka u. 1–3.

Szeptember 6. 16.00–24.00 | Szeptember 7. 12.00–24.00 | Szeptember 8. 10.00–23.00

SZEPTEMBER 6., péntek
19.00 Roy Galeri
21.30 Los Orangutanes
23.15 Dynamite Dudes

SZEPTEMBER 7., szombat
14.00 Karaván Família
15.30 Promontorium Borlovagrend: lovagrendi avatás és szőlőáldás
17.00 Dűvő Zenekar
19.00 Kerekes Band
21.30 Góbé

SZEPTEMBER 8., vasárnap
14.30 Érdi Igraj Kolo Hagyományőrző Táncegyüttes: előadás és táncház
A Horvát Nemzetiségi Önkormányzat műsora
16.00 Lantos Gábor & The King’s Men – a Pincejárat Tehetségkutató különdíjasa
18.00 Arcosok Klubja – a Pincejárat Tehetségkutató nyertese
20.30 Random Trip

PIACTÉR – Duna Vitex színpad

Budafoki Szomszédok Piaca előtti tér – Budapest XXII., Játék utca 8.
Szeptember 6. 16.00–24.00 | Szeptember 7. 10.00–24.00 | Szeptember 8. 10.00–22.00

SZEPTEMBER 6., péntek
18.00 Jammal & The GrooveTroop
20.15 Ünnepélyes megnyitó – Beszédet mond dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára és Karsay Ferenc polgármester
20.30 Legendás dalok, Legendás hangok nagykoncert
Közreműködnek: Abrakazabra zenekar, Szirota Jennifer, Gudics Máté, Subecz Tamás.
A koncerten felcsendülnek többek között Demjén Rózsi, Balázs Fecó és Kovács Kati slágerei.

SZEPTEMBER 7., szombat
11.00 Családi Mulatság: Csörömpölők Zenekar
14.00 Pravo Zenekar
A Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat műsora
15.30 A Görög Nemzetiségi Önkormányzat műsora és táncháza
17.00 Musical Trips Trió
19.00 Pély Barna Band
21.00 Kovács Áron feat DJ Kényelmes: Still Crazy, 80’s Party Rock

SZEPTEMBER 8., vasárnap
11.00 Családi Mulatság: Bogár Muzsika Zenekar
13.00 Budafoki Fúvószenekar
14.30 Nógrádi Gergely és a Voice & Brass: Magyar slágerek és a klezmer találkozása
16.00 Voice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor
18.00 Budafok Big Band és Szűcs Gabi
20.00 Crazy Little Queen Tribute

SZEPTEMBER 8., vasárnap
11.00 Családi Mulatság: Bogár Muzsika Zenekar
13.00 Budafoki Fúvószenekar
14.30 Nógrádi Gergely és a Voice & Brass: Magyar slágerek és a klezmer találkozása
16.00 Voice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor
18.00 Budafok Big Band és Szűcs Gabi
20.00 Crazy Little Queen Tribute

VÁROSHÁZ TÉR – Pincejárat színpad

Budapest XXII., Városház tér
Szeptember 6. 16.00–24.00 | Szeptember 7. 10.00–24.00 | Szeptember 8. 10.00–22.00

SZEPTEMBER 6., péntek
19.00 Juliverz feat. Geier Ati és Szabó Tamás
22.00 Budafoki Rézlény Társaság

SZEPTEMBER 7., szombat
12.30 Borajánló: Katona Borház bemutatkozása, meglepetéssel
13.00 Urartu Örmény Színház
Az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat műsora
14.00 Őrizzük gyökereinket!
Az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat műsora
14.40 Borajánló: Törley Pezsgőpincészet bemutatkozása, kóstolással
15.00 Borlovagrendek ünnepélyes gyülekezése és felvonulása
15.10 Bíró Csongor gitárkoncert
16.00 Borajánló: Várszegi pincészet bemutatkozása, nyereményjátékkal
16.30 Etele Streetband
17.30 Borajánló: KMASZC Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola bemutatkozása
18.00 Vakter Alexandra és Kovács Kristóf Duó
22.00 DJ Dream

SZEPTEMBER 8., vasárnap
15.00 Budafoki Edelweiss Kórus
a Német Nemzetiségi Önkormányzat műsora

SZIESZTA PONT:

Budapest XXII., Szent István tér – a Piactér mellett
Szeptember 6. 16.00–24.00 | Szeptember 7. 10.00–24.00 | Szeptember 8. 10.00–22.00

Kellemes ejtőzés a városi nyüzsgésben, a könnyed borok és beszélgetések helyszíne, baráti társaságok találkozási pontja a Szent István tér és a Piactér között félúton.
Idén új borászatokkal, vendéglátóhelyekkel és zenés programokkal bővül a Szieszta pont. Zenei programok
SZEPTEMBER 6., péntek
19.45–20.30 és 22.00–22.30 között Dynamite Dudes

SZEPTEMBER 7., szombat:
19.00 –21.00 Etele Streetband

INGYENES BUSZJÁRAT A PINCÉKHEZ

Pincejárat szeptember 7.

A rendezvény ideje alatt ingyenes Pincejárat kisbusz közlekedik 15.00–21.00 óra között félóránként a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál helyszínétől a pincékhez az alábbi útvonalon:

  1. Városház tér (Budapest XXII., Városház tér 11.)
  2. Törley Pezsgőmanufaktúra (Budapest XXII., Anna u. 7.)
  3. Seybold–Garab Pince (Budapest XXII., Péter-Pál u. 39.)
  4. Lics Pincészet (Budapest XXII., Kossuth Lajos utca 44.)
  5. Sauska Borászat | Záborszky Pince – Borváros (Budapest XXII., Nagytétényi út 24–26.)
  6. Katona Borház (Budapest XXII., Borkő u. 10.)
  7. Barlanglakás Emlékmúzeum (Budapest XXII., Borkő u. 10.)
  8. Sörház utcai óvóhely (Budapest XXII., Sörház u. 5.)
  9. Kultikum Rendezőház (Budapest XXII., Sörház utca 3.)

A szeptember 7-i buszjárat a Herman Ottó Intézet jóvoltából közlekedik.

Pincejárat szeptember 8.
14.30–17.30 között óránként

  1. Városház tér (Budapest XXII., Városház tér 11.)
  2. Magdolna Udvar (Budapest XXII., Kossuth Lajos utca 24.)
  3. Törley Pezsgőpincészet (Budapest XXII., Anna utca 7.)
  4. Seybold–Garab Pince (Budapest XXII., Péter-Pál utca 39.)
  5. Záborszky Kúria – Borváros (Budapest XXII., Nagytétényi út 24.)
  6. KULTIKUM Rendezőház (Budapest XXII., Sörház utca 3.)
  7. Barlanglakás Emlékmúzeum (Budapest XXII., Borkő utca 10.)
  8. Sörház utcai óvóhely (Budapest XXII., Sörház u. 5.)