Lélekölő májusi hó – Kempf Károly Ignác tollából
„Itt nincs se igazi tél, se igazi nyár. Se hó, se hőség…” – mondta a feleségem, mikor Németország észak-nyugati részére költöztünk, egy sauerlandi kisvárosba. Bár már a Német középhegységen túl vagyunk, de elég messze a tengertől ahhoz, hogy ne az határozza meg közvetlenül az időjárásunkat.
Nos, most május 7-én kitekintek az ablakon, a fák többségén még semmi zöld lomb. Viszont szakad a hó. Májusban. És nem először. Áprilisban meg 15-e volt az első olyan nap a hónapban, amikor nem esett a hó. Előtte két hétig minden nap. Hó és hideg. A húsvéti sétánk simán elment sarkvidéki túrának, szakadó hóban, mínuszokban, jeges szélviharban.
Februárunk pedig egyenesen a hó alatt telt. Volt olyan nap, hogy 30 centi esett. Közben meg -20 fok volt hajnalonként. Hetekig nem emelkedett a pozitív tartományba a hőmérő higanyszála.
Az emberek így aztán már teljesen kimerültek. A hideg, sötét tél amúgy is ráül az ember lelkére, de most a pandémiás bezártság még sokkal mélyebbre lökött mindenkit. Nem volt Kirmes, nem volt Adventi vásár, nem volt farsang, és nincsenek tavaszi fesztiválok sem. Az éttermek, szállodák fél éve zárva, az emberi találkozások pedig jószerével teljesen megtiltva. Az emberek a házuk magányába húzódtak vissza. Jobb esetben a családdal, rosszabb esetben teljes magányban….
Az egyetlen menedék a kert és a természet.
Lenne.
Ha nem lenne a májusi hó…
