Idén ismét az OTP Fáy András Alapítvány OK Központja adott otthont a LEGO szumó bajnokságnak. Míg a küzdőtéren a LEGO robotok feszültek egymásnak, addig a pálya szélén a programozók izgulták végig a küzdelmet.

Múlt szombaton a kreativitásé és a technikáé volt a főszerep az OK Központban: 32 csapat hozta el a hosszú hetek munkájával elkészült robotját, hogya nagy csatábanösszemérje tudását, erejét és kitolja a másikrobotot  a küzdőtérről.

A hagyományos szumóval ellentétben itt nem a méret és az erő számított, hiszen azt a versenyszabályok pontosan meghatározták, legfeljebb mekkora és milyen súlyú lehetegy robot.A versenykiírásban kitértek arra is hogyan kell megépíteni őket, hogy azután 100 százalékban visszabonthatók legyenek, tehát semmilyen ragasztás vagy végleges kötés nem volt megengedett.

A robotok küzdelme, azaz egy roham addig tart, amíg az egyik egység mozgásképtelen nem lesz vagy elhagyja a küzdőteret. Egy robotról úgy válik egyértelművé, hogy elhagyta a küzdőteret, ha bármely része megérinti a padlót. Az a robot, amelyik kilöki a küzdőtérről az ellenfelet vagy megbénítja, győz, és ha egy robot öngyilkos lesz, akkor a másik robot győz.

Egy-egy csata átlagosan három percig tartott, ennek során a kis robotok háromszor támadhattak egymásra. A versenyzők még azösszeütközésekelőtti percekben is vadul programoztak, ellenőrizték a szenzorokat, próbálgatták a motorokat.

Biztatásban és izgalomban bőven volt részünk. A „3-2-1 Go” elhangzása után az apró motorok felpörögtek, súrlódtak a kerekek a tatamin, és elkezdődött a robotharcosok kergetőzése.

A boldog győztesek és kissé csalódott vesztesek innen sem hiányoztak, volt miért izgulni, hiszen csupán 10 csapat jutott tovább a döntőbe, amit a LEGO® Build the Change program keretein belül rendeznek majd meg május 16-án, a Millenárison.

A LEGO szumó bajnokság döntőjébe jutott csapatok:

Defender Mechwart András Gépipari és informatikai Szakközépiskola
GAK KEMU Gáspár András Szakközépiskola
Gladiator Team Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI
Júzerek ROBOKTAT szakkör, Budaörs
KLEPI Mechwart András Gépipari és informatikai Szakközépiskola
LEGOSOK(K) ROBOKTAT szakkör, Budaörs
RECORD-HOLDER ROBOKTAT szakkör, Budaörs
Shark Boys Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI
Smart Steel Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI
Terminator ROBOKTAT szakkör, Budaörs

 

Az OTP Lakástakarék főtámogatásval május közepén megrendezendő háromnapos eseményen az „Építsd fel a jövő városát!” jelmondattal, a gyerekek egy olyan jövőbeli világot építhetnek fel, amelyben élni szeretnének. A környezettudatos gondolkodást is fejlesztő program során arra ösztönözik a résztvevőket, hogy építsenek a természettel összhangban lévő lakókörnyezetet, kerteket, parkokat, iskolákat. Az építés kapcsán szóba kerül az ember és a természet egyensúlya, valamint a fenntartható környezet szerepe a mindennapokban.

A Build the Change foglalkozás közben a gyermekes családok valamennyi tagja kiélheti kreativitását egy tartalmas program keretében.Az építés végén a három legérdekesebb építmény készítőjét egy-egy LEGO® készlettel díjazzák. Az eseményről bővebben a http://www.legostore.hu/LegoStoreShow/Build-The-Change oldalon találhatunk információt.