A Kormány célja, hogy országszerte felszámolja az elmúlt évtizedekben felhalmozódott illegális hulladékot. A program a 2020-as klíma- és természetvédelmi akcióterv része, melyre Alsóörs pályázott. Sikerrel. Alsóörs ‪9.208.845 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt keretében. Az összeget az közbiztonság javítása mellett, kifejezetten az illegális hulladéklerakó helyek felszámolására szánja az önkormányzat.

Vasúti pályaudvar, Alsóörs, Fotó: Örmény Viktória

Az évek óta tartó környezetszennyezés, melyet leginkább az átutazó forgalom hagy szerteszét, valamint azok Alsóörsöt nyaralóként használók, akik nem érzik szívügyüknek környezetük tisztaságát. Az sem ritka, hogy környező település lakói, nyaralói látnak hirtelen jó megoldást a szemét elhullajtására szeretett településükön. –  Panaszolja az alsóörsi jegyző, Báró Béla

Egyik legelképesztőbb kudarcos történetük szerint a polgármester úr tetten ért egy szemetelőt, aki teherautójáról hányta le a szemetét. Az akkoriban még erre hatáskörrel rendelkező jegyző megbüntette a szemetelőt, majd a bíróság lejjebb vitte a büntetését. Az önkormányzat vezetőit ez az eset elszomorította ugyan, de azóta is lelkesen küzdenek az illegális szemetelők ellen, illetve mindent elkövetnek, hogy a település és közvetlen környezete tiszta maradhasson.

Szemétgyűjtő csapat, Alsóörs, Fotó: Báró Béla

A sportcsarnok mellé kifejezetten üveg lerakó kukát helyeztek el, azonban gyakran ide is zöld, illetve egyéb szemetet is letesznek. Ez gond. Ugyanis a műanyag üveg, bár „üveg”, de palack – ami nem üvegből van. Nem ritka az sem, hogy keveredik a kommunális szeméttel, ami plusz terhet jelent a szortírozók számára.

Szemétgyűjtés, Alsóörs, Fotó: Báró Béla

A belterületen a hulladékszállítók hetente házhoz mennek a kommunális hulladékért, kéthetente a szelektíven gyűjtött szemetet viszik el. A zöld hulladékot pedig havonta egyszer gyűjtik össze az aktuális időszakban. Melyhez térítésmentesen 240 l-es zárt edényzetet biztosítanak. Ez azért is nagy segítség, mert a település belterületén egész évben tilos a zöld hulladék égetése.

A külterületi részeken évi két alkalommal zöld hulladék gyűjtést szervezünk.

Római úti szemét, Fotó: Báró Béla

A ház körüli lomtalanítást azonban átértékelték a településen, ugyanis egy – egy ilyen lomtalanítás után előfordult, hogy három hétig gyűjthették a széthordott szeméttel járó förtelmet. A polgármester úr ezt megunta és gondolt egy nagyot egyeztetve a szolgáltatóval. – Alsóörs lakói házhoz kérhetik a lomtalanítást végző szakembereket háztartásonként egy évben egy alkalommal.

Külterületi szemét, Alsóörs, Fotó: Báró Béla

Az alsóörsiek a Magyar Közútkezelő munkatársaival és a helyi általános iskolával évente több alkalommal 20-30 zsák szemetet is összeszednek egy délelőtt, vagy délután alatt a 71-es út mentén, valamint a közel 2 Km hosszú Római úton. Ez utóbbi a sarkalatos pont a településen, ahol táblákkal figyelmeztetik az illegális szemetelőket, de a tábla egyelőre hasztalan. A kamera rendszer kialakításától várják a megoldást.

Figyelmeztető tábla, Alsóörs, Római út, Fotó: Örmény Viktória

Ezt megelőzően már tettek ki egy kamerát, ami hatásosnak tűnt. De ahogyan egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy kamera sem érhette el a teljes sikert. A szemét a kamera látókörén kívülre került, egyre többször és egyre több. Ezért az önkormányzat 7 db. kamera felszerelésére nyújtott be pályázatot. A hét kamera felállítása több, mint 12 millió forintba kerülne, de az elnyert összeg egyelőre 5 db. kamera elhelyezésére ad lehet lehetőséget.

A település vezetői számára azonban itt nem áll a küzdelem a település tisztán tartásáért! Nevelő szándékkal évek óta színes szemetes zsákokat helyeztek el a strandon. Idén a Kisfaludy pályázatnak köszönhetően közel 50 db. szelektív szemétgyűjtőt fog elhelyezni.

Alsóörs készen áll! Lehet jönni pihenni. Csak pihenni!