Ezeken a meleg nyári napokon, ha valaki friss zöld gyepet és híres sportolókat emleget, alighanem a brazíliai foci vb-ről beszél. Pedig a Riói futball parádénál közelebb is lélegzetelállító meccseket vívnak világklasszisok, méghozzá füvön. Az angol nyílt teniszbajnokság a sportág egyik legpatinásabb eseménye, amit minden játékos meg akar nyerni, és ahol minden rajongó ott akar lenni, noha ez a legtöbbjüknek csak álom marad. A wimbledoni torna kultuszához pedig a hihetetlen hagyománytisztelet is hozzátartozik, például még mindig csak fehérben játszhatnak a teniszezők és még mindig füves pályán rendezik a mérkőzéseket, a legtöbb bajnoksággal ellentétben, amelyeken már könnyebben karbantartható borítást választottak a szervezők.
Szóval Wimbledont a tenisz szerelmesei azért is szeretik, mert a torna hosszú történetének szele is ott lengedez a meccsek és a pályák közt, de rövidebb távlatokban is van, ami az angol nyílt teniszbajnokságon öröknek tűnik. Hiába múlnak az évek, Roger Federer mégsem öregszik, Rafael Nadal mégsem lesz egészségesebb, Novak Djokovic mégsem lesz komolyabb, Andy Murray mégsem mosolyog többet és általában mégsem brit győztest avatnak, amíg a lelátókon a meccseken túl a tejszínes epret (is) élvezi a közönség.
A színfalak mögött a bajnokság mégis halad a korral és a megújulásra törekszik, a Grand Slam-et rendező All England Club ugyanis elkötelezett híve a fenntarthatóságnak. A klub annak tudatában, hogy miden, amit tesz, kihatással van a környezetre, törekszik arra, hogy csökkentse a közvetlen és közvetett energiafogyasztását.
Ez pedig jelentős feladat egy ilyen méretű rendezvény esetén, amit csak a tavalyi bajnokság két hete alatt majdnem fél millióan látogattak meg. Az óriási tömeg kiszolgálásához egy átlagos év esetén is legalább 250 palack vízre, 28 tonna eperre és 7 ezer liter tejszínre van szükség. Épp ezért, a hulladékkezelés az egyik legfontosabb ügy a környezettudatosság szempontjából. Az All England Club az utóbbi években 96 százalékkal tudta csökkenteni az általa igénybevett hulladéklerakó méretét, köszönhetően annak, hogy nem csak az újrahasznosítható hulladékot szállítják el, hanem a nem újrahasznosítható szemét egy részét is feldolgozzák egy közeli üzemben, ami a hulladékból energiát állít elő.
Ezen túl, az All England Clubban ahol csak lehet, újrahasznosított papírt használnak, sőt a vizet sem pazarolják, az elhasznált víz csaknem 95 százalékát megtisztítják, hogy újra hasznosítható legyen. A bajnokság szervezői azt is vállalták, hogy olyan minimálisra csökkentik a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását, amennyire csak lehetséges, illetve hogy csak bio-barát gázokat használnak. Figyelnek továbbá a zajszennyezésre is, a wimbledoni hangzavart úgy szabályozzák, hogy ne haladhassa meg a 65 decibeles erősséget. Még a tradicionális csemege, az eper szervírozása is szigorú szabályokhoz kötött: a gyümölcsöket csak a felszolgálás előtti napon szedhetik le, csak különleges tanúsítvánnyal rendelkező termelőktől származhatnak, és nem érkezhetnek 160 kilométernél messzebbről.
Vagyis a wimbledoni teniszbajnokság szervezői tényleg sokat tesznek azért, hogy ne csak az első meccsek mesés pázsitszőnyegétől legyen az angol nyílt teniszbajnokság igazi zöld Grand Slam. Mégis, épp a termékek utaztatásával kapcsolatban lehetne még változtatni a tradíciókon a fenntarthatóság jegyében. Mert amíg az eper csak a közeli termelőktől kerülhet a lelátókra, addig torna szponzorától érkező labdáknak több mint 80 ezer kilométert kell megtenniük, hogy a gyártósorról a sztárok ütőire kerülhessenek.
