Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelynek keretében két ütemben 36 000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból – emelte ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Dormándon, ahol a Településfásítási Program keretében 30 fát ültettek el.

Az Agrárminisztérium szerdán kiadott közleménye szerint Feldman Zsolt arról beszélt, hogy egy olyan értékteremtő programról van szó, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a faültetés milyen fontos szerepet tölt be egy közösség, jelen esetben Dormánd életében. Emellett közelebb hozza a természetet a fiatalabb generáció számára, és élhetőbb környezetet teremt az itt lakóknak. “A gazdák és a települések mernek és tudnak hosszú távra tervezni, és biztosak abban, hogy a fásítások hasznát ugyanezen a helyen az ő unokáik is élvezni fogják” – tette hozzá.


Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Agrárminisztérium 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot, amelynek célja az volt, hogy az ország fával borított területeit növelni tudják. Hozzátette, a Vidékfejlesztési Program támogatásait az Agrárminisztérium 2019-ben úgy módosította, hogy az erdőtelepítési kedv jelentősen megnövekedett. A magyar gazdák a programban mintegy 39 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére nyújtottak be igényt, amiből 11 ezer hektár ültetése már meg is valósult.


Feldman Zsolt kitért arra is, hogy az Országfásítási Program részeként az Agrárminisztérium 2020-ban Településfásítási Programot is hirdetett a 10 ezer fő alatti települések számára, amely az egyik legnagyobb belterületi fásítási program a rendszerváltozás óta. A tárca idén megduplázott keretösszeggel ismét két ütemben meghirdette a programot és 24 ezer sorfa gazdára is talált. A program második ütemében összesen 19 megyéből, 887 település adott le sikeres igénylést.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a “Megújuló vidék, megújuló agrárium” programnak, illetve a Magyar Falu Programnak köszönhetően a vidéki településeknek lehetőségük van arra, hogy megújuljanak, ezzel együtt megerősödjön a térségek gazdasága is. Hozzátette, a Vidékfejlesztési Programban idén és jövőre rendelkezésre álló keretösszeg 1500 milliárd forint, amely szintén a vidék fejlődését szolgálja – ismerteti az Agrárminisztérium közleménye.