A pozsonyi újságírók is meglepődtek, amikor a Középsuli című websorozat bombázói, Barbi és Korinna összekaptak egy ruhán a ráckevei divatbemutatón. Persze utóbb kiderült, hogy mindez csak a show része.

A Szlovákiából érkezett sajtósok nemcsak a Közép-Dunavidék és a ráckevei Duna szépségeivel ismerkedhettek meg háromnapos ittlétük során. A study tour szervezői igazán különleges programokkal is meglepték őket. Az első nap estéjének fénypontjaként a RiverCast ügynökség csodaszép modelljei mellett a Középsuli sorozat tinisztárjai is izgalmas fehérnemű bemutatót tartottak az Artz Model és a J-Press csábító ruháiból. A Duna Relax hotel szerencsére a felnőttek számára nyújt emlékezetes kikapcsolódási lehetőséget, így fiatalkorúak nem voltak a kifutó környékén.

Amikor azonban a koktél- és az estélyi ruhákra került a sor, a két hölgy ugyanazt a kreációt kapta, ami nem igazán szerencsés egy divatbemutatón. A végén persze kiderült, hogy a nagy botrány a show része, így a lányok már a legnagyobb barátságban mentek a szaunába, fotózásra. Az viszont igaz, hogy az affér olyan élethűre sikerült, hogy még a bulvárlapokba is bekerült. Végül is, ilyenek a Középsulis csajok.