Idén is elindítja a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítését támogató, vissza nem térítendő támogatást kínáló pályázatát az OTP Bank. Ismét 10 társasház, illetve lakásszövetkezet juthat plusz forráshoz beruházási tervei megvalósításához. Idén 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a társasházak és lakásszövetkezetek.

Az OTP Bank immár kilencedik éve rendszeresen elinduló, és idén február 15-én újból elstartoló Társasházi Pályázata a hasonló felújításokat és korszerűsítéseket kívánja támogatni a pályázat keretében elérhető összesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatással. A pályázat országos szintű, társasházak és lakásszövetkezetek számára egyaránt nyitott. A társasházak, illetve lakásszövetkezetek 2017. február 15-e és 2017. június 18-a között nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt.

„A tavalyi kiírásban összesen több mint 860 pályázat érkezett be, ami jól mutatja, hogy komoly igény van a társasházak és lakásszövetkezetek részéről a hasonló kezdeményezések iránt. Ezért is döntött úgy az OTP Bank, hogy idén is elindítja a Társasházi Pályázatot. Ennek célja változatlanul az, hogy segítsük és ösztönözzük a társasházakat, illetve lakásszövetkezeteket azoknak a szükséges felújításoknak a megvalósításában, amelyeknek köszönhetően szebbé, rendezettebbé, hatékonyan működtethetővé, egyszóval élhetőbbé tehetik lakókörnyezetüket.” – hangsúlyozza Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A pályázók idén is három kategóriában adhatják be projektötleteiket. Az „Ezermester” kategóriában az energetikai, informatikai és a különféle felújításokhoz nyerhetnek forrást a résztvevők. Így például ebben a kategóriákban nyújthatják be a napelemek felszerelését, a hőszigetelések korszerűsítését, a lépcsőházak felújítását és a különféle ügyviteli szoftverek és hardverek beszerzését célzó projektjeiket a társasházak és lakásszövetkezetek. A „Biztonság” kategóriában a személyi és vagyonvédelmet támogató beruházások tervei nyújthatóak be, ide értve a térfigyelő rendszerek kiépítéséről, a liftfelújításról és akár az akadálymentesítésről szóló terveket. Végül a „Közösségépítés” kategóriában a lakóközösség tagjait összehozó, a közösségi tereket fejlesztő ötleteket várják a szervezők a kerti sütők létesítésétől egészen az olyan – a tavalyi kiírásban díjazott – kezdeményezésekig, amikor a lakóközösség saját egészségszobát alakított ki. Emellett a Facebookos közönségszavazás győztese egymillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jut majd.

A fenti három kategóriában a résztvevők a pályázatok összeállítása során maguk határozhatják meg, milyen projektet kívánnak megvalósítani. Ezzel a pályázat olyan hiánypótló és egyben kiegészítő lehetőséget jelent a társasházak és lakásszövetkezetek számára, amely nem előre meghatározott, hanem igényre szabott beruházási terveket támogat.

Csonka Tibor hozzátette: „természetesen a díjazásban nem részesülő pályázóknak sem kell lemondaniuk terveikről, hiszen a pályázat mellett számos egyéb, kedvező finanszírozási lehetőség áll rendelkezésükre. Így például a 30 százalékos állami támogatást nyújtó lakástakarékpénztári szolgáltatásokat, illetve a futamidő első öt évében 70, a második öt évben pedig 35 százalékos kamattámogatást kínáló hitelkonstrukciókat is igénybe vehetik a lakóközösségek. Ezek a megoldások jelentősen könnyíthetnek a társasházakat és lakásszövetkezeteket terhelő költségterheken, aminek előnyeit minden egyes tulajdonos közvetlenül érezheti”.