A mai kor vívmányainak köszönhetően lassan alig használjuk már, de pár éve még nem tudtuk elképzelni az életünket gyufa nélkül. Felváltotta az öngyújtó, az elektromos gázgyújtó, s ha lehet, nem látunk nyílt lángú tűzhelyet. Indukciós főzőlapra, elektromos sütőre cseréltük.
„Ha meggyújtana párat, megmelegíthetné a kezét. Milyen vidáman serceg, hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng. Fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, még nagyobbat, ragyogóbbat, mint amit a gazdag kereskedőnél látott a szobájában, amikor belesett az üvegajtón… „ H.C. Andersen: A kis gyufaárus lány.
Karácsony környékén mindig előkerül ez a kedves, de annál szomorúbb mese. A sors fintora, hogy a mese maga, nemcsak a kislány halálát, de lassan a gyufa megszűnését is előre vetíti. Nem csak a füstje száll tova a hideg télben, de elhamvad maga a gyufaszál is lángjában még egy utolsót felsikolt, majd végleg elalszik.
A zajtalan, robbanásmentes gyufa magyar találmányát Irinyi János kísérletezte ki, és hosszú utat bejárva, ma már egyre kevesebb háztartásban leljük fel. A szebb kort is megélt gyufa pedig egykoron létfontosságú volt. Tüzet gyújtottunk vele, fénybe borítottuk a szobát, főzhettünk segítségével, de mi hajdani gyerekek, játszottunk is vele. Számos dologra használtuk az akkor nélkülözhetetlennek tűnő a vegyszerrel átitatott fadarabkát. Szűcs Pál bemutatta nekünk, ő mire használt az elmúlt 40 évben közel fél millió szálat a skatulyából.
Azt mondják, ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik. Nos, az Alezredes úr becsukta a rendőrség ajtaját, nyugdíjba vonult, és kinyitotta a kastélyokét. Már ahol van. Azt mondják minden ajtó bezárásával lezárunk egy életünk egy – egy rövidebb, hosszabb szakaszát. Legyen az szerelem, munka, vagy csak mikor átsétálunk egyik helységből a másikba dolgunk végeztével. Milyen érdekes, hogy ebbe sosem gondolunk bele.
Szűcs Pál lezárta egyik szerelmét, és ajtót nyitott a következőnek. No, persze, Kedvese, Hajnalka, konstans az életében, immáron igen hosszú ideje társa. Egy életre terveztek, és úgy tűnik, ez már így is marad. Éppen úgy, mint a gyufából, hurkapálcából, fagyi pálcából készült makettek. Nem állítom, hogy Szűcs úr a makett készítés ősatyja, de hogy Ő építi a legszebb kastélyokat, abban biztos vagyok.
Karizmatikus egyénisége adja az alapot, mint minden valódi művész számára. Egy nagyon kedves festőnő azt mondta nekem, „befelé fordulok, önmagamból adok, és minél többet adok, annál több jön, és többet akarok adni”. Valahogy így érezhet a világító kék szemű kedves idősödő művész úr is, mély búgó hangján, amivel lenyűgözi az embert, ám modorán és kedvességén túl tesz, ha meglátjuk a műveit, amit hosszú – hosszú türelemjátékkal és képzelő erejével elénk tár.
A kastély makettekkel nem szimpla várakat épít, az talán mindenkinek menne kis odafigyeléssel, de Hősünk olyan világot tár elénk, amire nem lehet eléggé felkészülni. Első gyufa makettként az Eiffel tornyot készítette el, mely az akkori korban sokakat megihletett és ki miből próbálta kisebb – nagyobb sikerrel visszaadni, Pál, gyufából álmodta meg. Felépítette, majd beporosodott, és pár év múlva a költözködés és pakolás következtében leomlott.
El is engedte ezt a képzelgést, hiszen munkája elvitte a “hóbortozástól”. A hivatás, az hivatás. Sokat tudna erről mesélni, ahogyan fia, Péter is, aki maga is alezredes jelenleg, igaz egy másik szolgálatban védi a hazát.
A művész úr nyugdíjba vonulását, pusztán azért várta utolsó hónapjaiban, hogy egykor hivatása miatt félretett tehetségét felidézze, és kastélyok építésével kamatoztassa azt.
Az első felépítmény egykori szolgálati helye, a Pécsi Rendőrkapitányság, teljes kicsinyített mása.
Még szép, hogy ez a mű bizony el nem hagyhatja az épületet. A művész nem pusztán összeragasztgat pár szálnak ugyan nem mondható az olykor 30 ezres szálú intézményt, de kívül-belül építi fel ismét az objektumot. Legyen az rendőrség, Stefánia palota, vagy valamikor szebb napokat látott kastély. A dolog pikantériája, hogy nem mostani épp, felújított kastélyok mását képezi le ismét. ÁÁÁááááá, nem. Az túl egyszerű volna. Mi abban a kihívás, kérem?!
Pál olyan romokat keres fel, melyekről csak megkopott fotókról, festményekről lehet elképzelésünk egykori pompájáról. Körbejárja és képzeletben újra felfedezi, mintha egykor ott élt volna, s olyan mérnöki pontossággal építi újra kívül-belül az utolsó lépcsőfokig, hogy a mérnöki kar tanszékvezetője is csodájára járt emberek tízezrei mellett. Közel százezren látták kiállításait az elmúlt 6év alatt, beleértve a pandémiás látogatás nélküli időt is. Épületeit fotók, festmények alapján, tervrajzok nélkül készíti.
Újraéli az épületet, mely szinte szebb lesz, mint új korában. Így született meg a rendőrségi épületek után a bajor házikó, a skót kastély, a bajor királyi kastély, aztán szépen sorban a többi. A kiállítás ma 16 épületegyüttest takar, de rövid időn belül elkészül a 17. makett is.
Nem, nincs gyufagyáros nagybácsi, nincs köze Irinyi Jánoshoz, de még a feltalálótól gyártási jogokat megvásárló, és így a gyufán meggazdagodott Rómer Istvánhoz sem. Simán csak szereti a fát, mint alapanyagot. Tisztelegve ezzel gyermekkori énjének, felidézve erdőbejárós korszakát, ahol megszerette a környezetét. Igyekszik visszaadni valamit az utókor számára, a fában, és az olyan épületegyüttesekben, amit mi ma már nem láthatunk, és vélhetően Isten pénze sem volna elég újjáépítésükhöz. De ha pénz mégiscsak akadna rá, nem biztos, hogy volna hozzá szakember, vagy anyag. Talán ez a legfontosabb üzenet, amiket ezek a makettek magukkal hordoznak, és amin a művész úr, átlagosan napi 4 – 6 órát dolgozik másfél – két éven keresztül. Az elmúló dolgokból örök emlék állítása valami szépnek, valami jónak, valami elmúlóban lévőnek. Épp, mint a gyufa.
Szűcs Pál az az ember, akinek érdemes kihúznia a gyufát.
