A Breakthrough Prize jelenleg a legnagyobb pénzösszeggel járó tudományos elismerés, a díj 3 millió amerikai dollár. Ez körülbelül háromszor annyi, mint amennyi a Nobel-díjjal jár.

 

A díjat tech-óriások vezetői és milliárdosok alapították, köztük van Sergey Brin (Google), Mark Zuckerberg (Facebook) és Yuri Milner, fizikus végzettségű kockázati befektető is. Három kategóriában osztanak elismerést: az élettudományokban, a fizikai alapkutatásokban és a matematikában elért „áttörésért” lehet elnyerni a sajtóban a „XXI. század Nobel-díja”-ként aposztrofált kitüntetést. A fizika területén 2016-ban olyan – egyébként Nobel-díjas – tudósok kapták a díjat, akik a neutrínóoszcillációt kutatják, 2015-ben az univerzum gyorsuló tágulását felfedező Nobel-díjas asztrofizikusokat ismerték el.

A bizottság döntése értelmében 1 millió dollárt a LIGO három alapítója, Ron Drever, Kip Thorne és Rai Weiss oszthatja el egyenlő részben, míg a fennmaradó 2 millió dolláron a gravitációs hullámok első direkt észleléséről, „felfedezéséről” szóló tudományos cikk 1005 társszerzője, valamint 7, a bizottság által megjelölt fizikus, azaz összesen 1012-en osztoznak, ugyancsak egyenlő arányban.

A díjazottak között van 9 Magyarországon élő és dolgozó fizikus (4-en az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2-en a Szegedi Egyetem LIGO-csoportjaiban kutatnak, 3-an pedig a Wigner Intézet VIRGO-csoportjának tagjai), de van közöttük 3 Amerikában élő magyar származású tudós is.