valuska_gabor_tanchaztalakozo-3949

Az OTP Bank idén is támogatja az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, mely március 29 – 30.-án kerül megrendezésre a Papp László Budapest Sportarénában, valamint a Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt is. A rendezvények támogatásával a legnagyobb hazai bank célja, hogy elősegítsék a közösségi értékek, a hagyományok ápolását, valamint a nemzeti értékek megóvását.

Idén is a Táncháztalálkozón adják át a Táncház Díjat, amelyet az OTP Bank a Táncház Egyesülettel karöltve alapított. Ezzel az elismeréssel minden évben egy olyan kiemelkedő népzenész vagy néptáncos egyéniséget jutalmaznak, aki tevékenységével aktívan hozzájárul a néphagyomány fenntartásához és átörökítéséhez a következő generációk számára.neptancos_babu

A díj ettől az évtől megújul, ugyanis mostantól évenként váltakozva díjaznak népzenészeket és néptáncosokat. 2014 a zenészek éve lesz, így idén a hangszerek mestereire lehet szavazni március 12-től, az OTP Bank Facebook-oldalánegészen március 26-ig.

A közönségszavazatok alapján két jelölt jut tovább, akik közül szakmai zsűri választja ki a nyertest, akinek a Táncháztalálkozón adják majd át a Díjat.

A Táncháztalálkozóra érdemes OTP bankkártyával jegyet vásárolni: mindazok számára, akik belépőjüket az online jegyértékesítési felületeken keresztül, az OTP bank által kibocsátott kártyával váltják meg, 10 százalékos kedvezményt biztosítanak a jegy árából.

A Fölszállott a páva döntőjéig hat OTP Bank fiókban néptáncos bábuk fogadják az ügyfeleket és hívják fel a figyelmet az eseményekre. Ezekben a fiókokban, a gyereksarkokban néptáncos színezőket is találhatnak a gyerekek.