ZERO WASTE:

Mosható intimbetét, egyszer használatos betét helyett menstruációs fehérnemű.  Mosható cuki-pelus, zsebkendő, szalvéta és szendvics csomagoló …

Gyermekkoromban még használtunk mókuskás textilzsebkendőt, és otthonról vászonterítőben vittük a szendvicset a suliba vagy a kirándulásra. Aztán hirtelen menő lett a papírzsepi, mert nem kellett mosni. Elég volt kidobni és kész. Pár év múlva egy komolyabb megfázás alatt előfordult, hogy csak egy napon én magam elhasználtam egy százas nylon zacskónyi zsebkendőt … és ez csak én voltam, csak egy megfázás egyetlen napja volt. Belegondolni is rémisztő, hogy ez több millió tonnányi szemetet is jelenthet világszerte.

Egy kisgyermekgondozó ismerősöm szerint a bölcsijében maximum két óránként teszik tisztába a gyerekeket. Két óránként csak az ő csoportjában 10 pelus, plusz törlőkendő – és ez még csak popsitörlő.

Hol van még az örök „Szilvia”, a szalvéták, az egyéb papírhulladék, amik csak a konyhából kerülnek a szemetesbe. És persze azok a „bizonyos napok” … minden velejárójával együtt.

A mindennapos használatban eszünkbe jut-e a menő mintás papírzsebkendők használata közben, hogy az a minta, amit az orrunkba tolunk, tulajdonképpen milyen festékből van.  A konyhai színes és gyümölcsmintás törlőkendőket – amelyekkel oly elégedetten szívatjuk fel a sült krumpli alól az olajat – milyen anyaggal itatták át, hogy ezt a látványt elérjék. Vagy csak felmerült-e bennünk az, hogy a betétek nedvszívó képessége milyen kémiai anyaggal növelhető, és attól lehet-e bármi bajunk?

Major-Megyeri Tündét (MMT) – aki maga is a ZERO WASTE küldöttének tekinti magát – kérdeztem, hogyan látja a kérdéskört. Tündi a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikusként, kutatási témája a mikrobiológia volt. Később az egyik leghíresebb magyar gyógyszergyártó cégnél dolgozott minőségbiztosítóként. Mára azonban a hobbyjából nyert munkájával foglalkozik. Így született meg a TIMO DESIGN.

MMT: Napjainkban nagyon sok nő küzd különböző nőgyógyászati vagy bőrproblémákkal, amelyek egy részét a vegyi anyagokkal “teletömött”, túlterhelt eldobható betétek és tamponok okozzák, ezért nekik egy egészségesebb alternatíva lehet a bőrbarát textilekből készült mosható női betét és fehérnemű. Az eldobható egészségügyi betétek, tamponok és pelenkák nedvszívó képességéért a bennük található nátrium-poliakrilát nevű vegyület felel. Ez a vegyület képes saját súlyának több százszorosát felvenni víz (nedvesség) formájában. Ez az anyag egyedülálló képességű, nem csak a vízmolekulák felszívásában, hanem megtartásában is. Ezen tulajdonságát használják ki betétek, tamponok és pelenkák gyártásánál. Azonban azt kevesen tudják, hogy a nátrium-poliakrilát rendkívül mérgező vegyület, ami belélegezve, bőrrel érintkezve vagy lenyelve súlyos egészségkárosodást okozhat. Egyes kutatások szerint negatívan befolyásolhatja a női ciklust (elnyújthatja vagy görcsöltethet). Egy nő évtizedekig menstruál, ezért az eldobható intimhigiéniai termékek használatával komoly veszélynek teszi ki saját szervezetét. Ráadásul nagyon sok hölgy küzd ilyen-olyan visszatérő nőgyógyászati panaszokkal (pl. hüvelyszárazság, gombásodás vagy ekcéma), amelyek egy része szintén ezen eldobható termékek használatára vezethető vissza. Nekik jelenthet alternatív megoldást a bőrbarát Oeko-Tex Standard és GOTS minősítésű textilekből készült menstruációs alsónemű valamint a mosható női betétek használata. Vevői visszajelzések alapján a korábbi panaszok zöme rövid időn belül megszűnt vagy jelentősen mérséklődött. A saját tapasztalatom is ugyanez. Minden nő egyedi és megismételhetetlen, más-más problémával vagy igénnyel, ezért igyekeztem a hölgyek igényeihez több területen is alkalmazkodni. Így kortól függetlenül megtalálhatják az optimális, a ciklusukhoz legjobban igazodó darabot, hogy még komfortosabban érezzék magukat azokon a napokon, vagy akár egy átlagos hétköznapon. A fehérneműk egyedi formavilággal és stílussal rendelkeznek. Hiszen „a stílus maga a NŐ”. Így nemcsak értékesítek, hanem a termékcsalád létrehozatala számomra egy küldetés nőtársaim egészségéért és környezettudatosságukért. Kétgyerekes anyukaként törődnöm kell a saját és mások gyermekeinek egészségével és jövőjével, valamint fontos számomra, hogy a háztartási hulladékot lehetőleg nullára csökkentsem, vagy legalábbis közelítsek e felé.

Az eldobható termékekkel folyamatosan mérgezzük az egyetlen Földünket és hamarosan ellep minket a szemét. Egyedi, kézműves, kiváló minőségű és ami a legfontosabb, újrahasznosítható, újra használható termékeket készítek, amelyek segítséget nyújtanak nemcsak az anyukáknak, hanem minden környezetére figyelő és a jövőt féltő nőnek, családnak. A Timo design kínálatában kiemelt figyelmet fordítok a háztartásban használt anyagok többszöri felhasználására. Kínálatunkban több mint 30 féle termék található, amelyek megkönnyíthetik egy környezettudatos anyuka és család életét. A termékek készítéséhez használt innovatív textilek javarészét egyedileg gyártatom le külföldi textilipari cégekkel, ezáltal a termékek egyedülállóak. A textilek egy része természetes antibakteriális tulajdonságokkal is rendelkezik.

Mosható vattakorongok

Örmény Georgina Viktória (ÖGV): Hogyan érinti a Timo design brandet a vírushelyzet?

MMT: Rögtön az első hullámnál feltűnt, hogy az emberek nyitottak az újrahasznosítható termékekre. A boltok első „lerohanása” után keresni kezdték a lehetőséget, hogy ne kelljen annyit sorba állniuk. Újrahasznosítható és mosható termékeket kerestek. Örömmel fogadtuk, hogy az emberek nyitnak a régi-új dolgok felé.

ÖGV: Úgy tudom a Timo design az első zero waste termékcsalád a témakörben az országban …

MMT: Valóban magam szabadalmaztattam az első az első mosható pelenkát az országban,bár nem én terveztem az elsőt, ellenben az első menstruációs fehérnemű már valóban a nevemhez fűződik. Több hasonló termék jelent meg azóta. A Timo disegn viszont nemcsak tisztasági bugyiként funkcionál, hanem rendes vérzéssel is elbír a csónakos, cserélhető betétes kivitelezés miatt. Termékeinket azóta Európa számos országába is szállítjuk, így tervünk van bőven. Sok a feladat és több kampányban is részt veszünk küldetésünk népszerűsítéséért, melyekről később is örömmel tájékoztatjuk az olvasókat a bolygónkesvarosunk.hu oldalon.

Legó mintás pelenka