A szentjánosbogarak megkezdték rajzásukat, de javában zajlik a kérészek tánca is. Ez alkalomból kerestük fel a térség természetfotósát, Dr. Asztalos Tibort, aki több képpel kápráztatott el minket.
Hogy kezdődött ez a szerelem?
– 60 évvel ezelőtt az általános iskolai ballagásomra kaptam édesanyámtól az első fényképezőgépem. A kíváncsiság gyorsan vált szenvedéllyé.
– Merre készülnek a fotók, mi a törzshely?
– Fotóim főként (95%) a lakhelyem környékén, Csongrád-Csanád Vármegyében készülnek. Szerintem nem kell feltétlenül messzire utazni egy szép és fontos képért. Sőt! Megesik, hogy a modell jön hozzánk.
– Mit fotóz szívesen?
– A természet szépségeit, kincseit fotózom főként. Ismerem a környék minden bokrát, fészkét, fiókáját. Figyelemmel kísérve a madárvilágot, kutatom az élővilág és a madarak viselkedési kultúráját. Például, hogy mikorra várható a fióka kirepülése. Fotózási helyeim: főként Szeged nyugati szakasza, a Nagyszéksós tó. Az algyői Tisza hídnál előfordult, hogy beleptek a kérészek. Különböző intenzitású rajzásokat láthatunk. Az egyik év ilyen, a másik olyan. Előfordult az is, hogy a fotóstáskámból marékszám pakoltam ki a kérészeket, ugyanis ahhoz, hogy a tartozékokat cserélgessem a fényképezőgépen, nyitva kellett tartanom a táskát, amibe tucatszám nyomultak befele. Szóval egy-egy jó évben akár az ingemet is ellepik.
Egy másik nagy kedvenc helyem a Fehér tónál egy kilátó, melyet Beretzk Péter, nagynevű tudós és muzeológusról nevezték el, de szeretek a holtágak mentén is csatangolni, például Mártély közelében. Tehát a fotózást nem feltétlenül utazás határozza meg, hanem, hogy milyen türelmünk, elszántságunk van ugyanazt a világot minden nap újra felfedezni. Az élet nagy kérdése, hogy egy területen, ahol én élek, ki fotózzon. Én, illetve mi, akik itt élünk, vagy máshonnan jött kollégák. Számomra evidens, hogy elsősorban mi, a vendégeinket meg szívesen látjuk. A környéken élők között sokak számára természetes, hogy az adott téma ott van, ezért észre sem veszik milyen szépségek, páratlan értékek vesznek körbe minket.
Ennek egy példája Ásotthalom, melynek egyik nagy érdekessége a Csodarét. Egy helyi tanárnő megfigyelte hogy olyan virágok élnek itt egymás közelében, amelyeknek ez nem szokásuk. Állítólag a budapesti illetékes tanszék emberei nagyon nem hittek neki, de végül a természet csak megmutatta, hogy mégis. Bizony, majd a természet mutatja meg mi mindenre képes! Szerencsére a tanárnő nem engedte el a dolgot és ma a fogalom ismertté vált. „Ásotthalom-csodarét”, amely kicsit átrendezte a nagykönyvet. Ha nem állatokat fotózom, akkor a csodarét és a virágok jutnak eszembe.
A virágokkal folytatva, Mórahalom is említésre méltó. Határában mélyebb területek is vannak, melyeket esős időben elönt a víz. Így keletkeznek a semlyékek, mint amilyen a Csipak semlyék, vagy a Tanszi semlyék. Nagyon szép virágok otthonai, és a madaraknak is kedvenc helyei.
– Mi a kedvenc madara, állata, virága?
-Természetesen vannak kedvencek, de a természet annál gazdagabb, hogy az ember pusztán egyre korlátozza a kíváncsiságát, csodálatát.
Bár három a magyar igazság, de talán abba sem férek bele, biztos igénybe veszem a ráadást. Van két madarunk, melyről úgy tudom trópusi eredetűek, mindenesetre a színpompájuk a trópusokat idézik.
Az egyik a jégmadár, a másik a gyurgyalag. Amikor naptárakat készítek, akkor ez a két madár nem maradhat ki a repertoárból. Csak úgy, mint a szalakóta, aztán mivel kitelt a három, így ezt akkor most inkább mégis törlöm és eléjük helyezem a búbos bankát. Ő nem színes, ő nem kék, nem piros, nem hivalkodó színű madár.
Egyszerű színvilág, egyszerű minta, mégis nagyszerű. Gyermekkoromban ez volt az első madárkülönlegesség, amellyel találkoztam, a gyakoribbak mellett, mint amilyen a füsti fecske.
A búbosbanka egyik érdekes storyja, számomra, hogy hónapokon át sok-sok kilométert tettem meg, hogy találkozzam velük, nem sikerült. Majd egy napon a sors akként kárpótolt, hogy a saját kertemben megjelent. Én ismételten utazgattam, ő meg itthon a saját kertemben belevigyorog az arcomba… Óriási élmény volt, jól megviccelt!
A természet világában nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hangokat sem. Az erdő, mező hangját. A környékünkön él jópár fülemüle. Fotókkal nem nagyon dicsekedhetek, de több hangfelvételt is gyűjtöttem. Ahogyan Arany János is megírta a fülemüle énekét. A fiamék egy időben Hollandiában éltek és meglátogattam őket akkor, mikor a fülemüle aktív. Noha nem egyeztettem erről nyelvésszel, de szerintem a nyugati példányok egy kicsit másként énekelnek, más nótát fújnak. Avagy az irányt megfordítva úgy is mondhatom, hogy nálunk ez az ének is más, és pont ettől a különbségtől más, ettől a mienk.
Döntően a víz madárvilágát szeretem fotózni.
Szerencsére ez itt a térségben megtalálható jócskán.
Tegnap például a vízben élő hattyút, piros lábú cankót, gólyatöcsöt, nyári ludakat is, tőkés récét is fotóztam és ami mondjuk 5-6 éve vagy 10 éve különösen hangzott volna elém került néhány bütykös ásólúd. Ő korábban a Balti-tenger madarának számított, mára nálunk is fészkel.
– Vajon mi lehet az oka, hogy egyre több költöző madarunk marad itt télire, vagy ide költözik például a bütykös ásólúd is? Lehet köze az éghajlatváltozáshoz?
– Szakértő nem vagyok, csak töprengek a lehetséges válaszokon. Eszerint a kérdésre két válasz is lehetséges, egymásnak ellentmondva. Az egyik a gólya viselkedése, ami melegedését jelez, mert több esélye is van, hogy télen élelmet leljen. Az már rég bebizonyosodott, hogy nem azért költözött el, mert fázik, hanem mert télen éhen pusztulna.
Az enyhe telek, azonban táplálékot tudnak nyújtani számukra. Egy nagy élményem a gólyával, hogy egy egész télen tudtam fotózni, végül február 4-én egy hóviharban sikerült lefotóznom a felszálló gólyát. Az a gólya túlélte a telet. A bütykös ásólúdnál viszont nem értem a helyzetet, mert eredendően tőlünk északabbra költ, érezhetően hűvösebb helyen, Dánia környékén, mi ehhez képest tovább melegedtünk, és ő mégis minket választott.
– Említette a naptárakat, esetleg könyvet is ír?
– Igen, írom már pár éve, de sosem jutok a végére, naptárakat azonban évek óta adok ki baráti részre. Teljesen véletlenül kezdődött. Volt egy barátom a Múzeumban, Dr. Gaskó Bélának hívták, és ahogy egyszer nézegettük a képeket, ő adott lehetőséget, hogy egy kiállítást szervezzünk. A kiállítás körbejárta a megyét Béla pedig megkért, hogy készítsünk egy asztali naptárt, azután jött a fali naptár. Így indult el kb. 10-15 éve és ezt a naptár gondolatot visszük a feleségemmel. Azóta minden évben úgy kb. 70 példányban nyomtatjuk a közeli barátok részére. Egy kivételével mindig madárképeket jelentett, akkor ugyanis általános természeti képeket jelenítettünk meg rajta, virágokat vagy éppen rókát is.
– A hanghatásokból is készít valamit? Van ezzel terve?
– Tervem nem volt, de az anyaggyűjtés lehetősége adódott, éltem is vele. Használtuk már kiállításokon egy-egy madárhoz. Ekkora anyag birtokában készítenem kellett egy nyilvántartó rendszert is, aminek az a szépséghibája, hogy kizárólag nálam működik.
– Mi az eredeti képzettsége, foglalkozása?
– Eredeti szakmámat tekintve fizikus volnék, de a csillagászattal is több, mint 50 éve foglalkozom. Nyugalmazott egyetemi oktató.
– Milyen egyéb hobbi maradt még ki?
– Nem maradt ki, mármint a csillagászat, egyesületi tagjuk vagyok. Csillagász tevékenységem indulása 4-5 évre a fotózás megkezdése utánra datálható. Jelentkeztem, hogy a nyári időszakok alatt engedjenek be Baján a csillagvizsgáló intézménybe. A csillagászat szeretete megmaradt és a fotós témával összehajlik. Vannak olyan fotóim, melyek együtt érdekesek (csillagászat és fotózás). Például az időjárás és a légkör speciális jelenségeket tud produkálni. Gondoljunk a legegyszerűbbre, a szivárványra. De a szivárvány nem az egyetlen égi látványosság, mely a fizika a csillagászat és a fotózás háromszögében meghatározható, vagy együtt nagyon szépen értelmezhető. Színes ívek, melyek nem szivárványok, más alakokban is vannak, melyeket volt szerencsém lencsevégre kapnom. Mondjuk a legegyszerűbbet, úgy hívják, hogy holdhaló. Ránéz este a Holdra olyan időszakban, mikor a felső légkörben apró jégkristályok vannak és a szemből világító Holdtól olyan jól tudható távolságban, köríven felsejlenek a szivárvány színei. Ez a holdhaló. Földi jelenség, de a csillagászok szokták elsőként észlelni.
– Milyen tervei vannak még?
– Volna, sok is. Kicsit távolabbra haladva a kelebiai halastavak tájékán úgy tudom fészkelnek rétisasok. Fotóztam már rétisast, de úgy, hogy ismerjem a fészke helyét is, lássam, amint a fiókáinak viszi az ebédet, nos úgy még nem. Szóval ez még hátra van.
– A napokban vehette át a Bolygónk és városunk környezetvédelmi díjat. Tudott róla? Hogy érintette a megkeresés?
– Valóban, az elmúlt 60 év munkámat jutalmazták az elismeréssel. Teljes meglepetés volt, nem tudtam a jelölésről, de nagyon köszönöm azoknak, akik gondoltak rám. Olyan meglepetésként ért, hogy a feleségem külföldön tartózkodott a díjátadó alatt, csak telefonon tudtam vele beszélni erről és a fiam és családja tudott eljönni velem. Nagyon boldog vagyok. Köszönöm.
– Szívből gratulálunk a díjhoz, a könyvkiadáshoz pedig sok sikert és további jó egészséget kívánunk!
További gyönyörű képeket Asztalos Tibor facebook oldalán tekinthet meg.
